A kandi kamera története az 1940-es évek végi Amerikáig nyúlik vissza. Azóta is imádjuk visszanézni váratlan, vicces, olykor kínos helyzetekbe sodort hétköznapi polgárok reakcióit. Természetes, hogy az internetes videó korszaka továbbörökíti és színesíti a műfajt. Legyen az tévé- vagy webvideó-csatorna, minden kandi kamerás sztori alapja a "prank". A kifejezés az (amerikai) angolban olyan alapvetően nem verbális viccre utal, amikor hétköznapi emberek válnak mesterségesen kreált, többnyire vicces, olykor akár megalázó szituációk áldozatává. A prank áldozatait többnyire szembesítik a ténnyel, hogy csínytevés áldozataivá lettek, ilyenkor az áldozat saját magán is képes röhögni, de ez nem kötelező érvényű.
A Charlie Todd által vezetett Imrov Everywhere New York-i prankster/flashmob csapatának például egyértelműen nem a megalázás, hanem a sokkal inkább a hétköznapiságból való kizökkentés, a megmosolyogtatás a célja. Charlie eredetileg színészként került New Yorkba, és amikor nem tudott elhelyezkedni, elhatározta, hogy létrehozza saját – nem helyhezkötött, de többnyire köztéri – "színpadát", ahol olykor több száz embert megmozgatva "rendez" különböző prank-alapú flashmobokat, amelyeket rejtett kamerával lefilmez, és amelyek aztán a klasszikus kandi kamera show szerepét betöltve terjednek vírusként a szájtáti internetezők körében.
A sajátos improvizációs "színház" és Charlie sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az eddig véghez vitt száznál is több "misszió" és százmilliós nagyságrendű YouTube-nézettség. A csapat egyik legismertebb flashmob akciója az volt, amikor a New York-i Grand Central pályaudvaron több százan váltak mozdulatlanná, nem kis megrökönyödést keltve ezáltal a beavatatlan járókelőkben. A 2008-as videót már 31 millióan nézték meg a IE YouTube csatornáján. Charlie világszerte tart előadásokat, és már könyvet is írt a témában. A csapat legutóbbi akciója során a legnagyobb amerikai irodaszer-kereskedés bútorosztályán tartott rögtönzött igazgatótanácsi ülést.
